DALFUTÁR 3⎜Negyedik csapat 2. rész⎜2019

  Megtekintés 194,038

Dalfutár

Évvel

DALFUTÁR 3⎜Negyedik csapat 2. rész⎜2019.
A Dalfutár epizódjának második részében az alkotók találkoznak, hogy egyetlen nap leforgása alatt a stúdióban elkészítsék a közös dalt.
Zeneszerző: Henri Gonzo⎜Szövegíró: Szendrői Csaba⎜Producer: Horváth Attila Atish és Csongor Bálint (Subscribe)⎜Énekes: Király Linda.
---------------------
Derűs vagyok az évad utolsó stúdiónapjára készülve. A kissé befelé forduló Henri Gonzo gyönyörű dallamot hozott nekünk. Kíváncsi vagyok, megemelkedik-e a pulzusa legalább harmincra, amikor a többiek elkezdik szétcincálni a művét. A dalhoz a nyughatatlan Szendrői Csaba írt kamaszlázító szöveget - eddig Sziget-himnusz! Producereink Horváth Atish és Csongor Bálint a Subscribe zenekarból. Tőlük harapós matekmetálra számítok - egy újabb szín a Dalfutárban. És végül a soul-pop díva: Király Linda. Egy erős hang és egy erős személyiség.
Ebben a csapatban mindenki frontember, és a maga zenei útját járja - a saját szabályai mentén. Most még csak egyedül én tudom, hogy ez a dal valahogy mégis működni fog. Az egyetlen bajom, hogy lemaradtatok a stúdió melletti tanyán ordítva párzó szamarakról. Príma évadzáró képsor lett volna, de sajnos végeztek, mire elővettük a kamerákat.
---------------------
#dalfutár #dalfutár3 #dalfutár2019 @hajósandrás @henrigonzo @franpalermo @szendrőicsaba @elefánt @horváthattish @csongorbálint @subscribe @királylinda @supersizestudio
Keress minket az instagramon is: dalfutar_hivatalos
---------------------
Akiknek a függetlenségünket köszönhetjük:
SAMSUNG
A műsor és a tehetségek támogatója
www.samsung.com/hu/
SZIGET
Sziget-himnusz a Dalfutártól
szigetfestival.com/hu/
MAZDA
A Dalfutár autós partnere
www.mazda.hu/

eu.audio-technica.com/
audmax.hu/
www.vylyan.hu/
www.artisjus.hu/
---------------------
Gyártó: Filmimpex Kft.
Producer: Hajós András és Jeli András
Minden jog fenntartva.
2019.

Megjegyzés
Dalfutár
Dalfutár Évvel
Zeneszerző: Henri Gonzo⎜Szövegíró: Szendrői Csaba⎜Producer: Horváth Attila Atish és Csongor Bálint (Subscribe)⎜Énekes: Király Linda.
András Récsi
András Récsi 5 hónapja
Fran Palermo verziója (Under the Knife) open.spotify.com/track/1oQ9og06O0CFCDLWwy702H
Adrienn Kovacs
Adrienn Kovacs Évvel
Üresek lettek a hétfőim. Mikor jöttök újra? :)
Albert Németh
Albert Németh Évvel
Az egész dal brutál jó! És az a kis gitár dallam az elején..😊
Attila Borza
Attila Borza Hónapja
Hopsz !!!! Világszínvonalú produkciò született ! Gratula :-)
Norbert Borok
Norbert Borok 3 hónapja
szenzacio!!!!!! 😀 😀 😀
Geriggio
Geriggio 3 hónapja
Mekkora együttállás, elég szürreális brigádot fújt össze a szél, de az első évad óta ez a legjobb produkt.
Márton Bicskei
Márton Bicskei 5 hónapja
Végre Linda nem az elszabott Himnusz miatti megbélyegzett-, hanem a profizmusa, odaadása és gecielképesztő hangja miatt magasan elismert művésznő! Továbbá ez a rész az eddigi - számomra - legjobb! András, kérlek soha ne hagyd abba! Maxirespect 👌 ---- Azért a Linda scream-jén a végső verzióban hallatszik, hogy több attempt lett egymásra úsztatva, a jó (nem csak megfelelő, hanem A JÓ) hangzás érdekében, de ugyanmá' genyó... Ennek a csajnak van egy max. 8 órás tapasztalata a metal-ban, ennek ellenére így ki lehetett keverni azt, amit letolt... Köszmá', a csaj tényleg Király!
Zoltán Végh
Zoltán Végh 5 hónapja
Késve bár de eljutottam eddig a részig. Nagyon érdekes volt látni a srácokat alkotás közben. Zseniális alap, jó szöveg és aztán jött a zenekar... Kész voltam. Arra mondjuk kíváncsi lettem volna jobban miképp tanítják Lindát torzítva énekelni, mert nekem nem úgy kicsit kiforratlan volt a nyerssége. Láttam már hörrmetál énekesnőt (metal kitchen néven megtalálni) az anyját tanítani hörögni és gyakorlatilag 15 perc alatt érthető szövegű hörgést tudott produkálni anyuka. Lehet ha ismerték volna a srácok a videót még komolyabb hatást érhettek volna el Lindával.
Colgate White
Colgate White 5 hónapja
26:54
toxxx01
toxxx01 5 hónapja
Didi Dino dalok
Barnabas Kiss
Barnabas Kiss 5 hónapja
Sziasztok! Remek! kind'o Texas.... Jó! :)
Agnes Pethes
Agnes Pethes 5 hónapja
"Áu..." Újranézve is szakadok a röhögéstől, ahogy Linda nekimegy egy gyors fohász után a hörgésnek. Aztán jóízűen nevet. Ez kell a COVID ellen, nem az oltás!
Gábor Lénárt
Gábor Lénárt 6 hónapja
Ja és akkor most elkezdhetek sovány malac vágtában Fran Palermo-t meg Elefántot hallgatni mert kiderült hogy ezek engem érdekelnek. Ezért is jó ez a műsor. Megismerhetek olyan zenekarokat akik eddig elkerülték a figyelmemet.
Laszlo 00
Laszlo 00 6 hónapja
Meg mindig az egyik legjobb resz !! :)
Gábor Lénárt
Gábor Lénárt 6 hónapja
A mindenit! Milyen tehetséges emberek vannak! Egyébként Király Lindától énekesnőként mit várunk még el? Vagy ő nem akar mostanában jelen lenni a hazai élvonalban? .......Igen, bevállalta a hörgős részt. De a többi is igen csak el lett énekelve.
Power Metallistic
Power Metallistic 6 hónapja
Respect Lindának.
Banminator7
Banminator7 6 hónapja
wtf ez kurvajó lett
Réka Tóth
Réka Tóth 6 hónapja
Még mindig ezt a részt szoktam legtöbbször visszanézni, és nem feltétlen a dal miatt. Imádom ezt a csapatot, úgy ahogy van! Jókedv és szeretet! :)
Gergely Szilágyi
Gergely Szilágyi 6 hónapja
Kedves András , a 36:47 nél megfogalmazott vágyad teljesülhet ha meghívod a Shapat Terror zenekart bármelyik posztra.
DIANA GAL
DIANA GAL 6 hónapja
Ááhh ez volt az évad legjobb része! Érdekes, izgalmas, rendkívül humoros, könnyem is kicsordult a nevetéstől, ja és nagyon KIRÁLY! Linda óriásit tolt! Belassult Napóleonnak (valaki így hívta 😂🤣) a végére azért csak felpörgött a pulzusa 30-ra! Imádom ezt a műsort és ez egy óriási rész volt! Köszönjük Andrásnak és a csapatának! Piessszz Dzsörmeni-ből! ❤️🤘🏻🙌🏻👏🏻 /Masodik verse: Hol van má’ az Ildi? Nem nyitt’ ki már egy órája! - Levitteja’ a szemetet, másfél éve ho’l vagy mán Na!!/ 😂🤣😂
Astanga Jógaiskola Vác
Astanga Jógaiskola Vác 6 hónapja
Nagyon jó lett ez a szám, maradjatok együtt!!!! 🤟🏼😊
Buda Hajnalka
Buda Hajnalka 6 hónapja
Még mindig a best team és dal. 🥰🥰🥰🎶
Ágnes Krizsán
Ágnes Krizsán 6 hónapja
Legjobb Dalfutár dal ever ❤️ Imádom!
Péter Schiffler
Péter Schiffler 7 hónapja
Az eredeti alap zseni, a feltúrbózott metál verzió is nagyon kellemes, de a szöveg valahogy nem ehhez illik nekem. Ez az alap egy angol szöveggel még nagyobbat menne.
Máté Nagy
Máté Nagy 7 hónapja
De idegesítő a Zeneszerző srác... mintha be lenne szívva folyton. Borzalmas választás volt ő, nem élveztem az adást miatta.
Ádám Tatár
Ádám Tatár 7 hónapja
Magasan a legjobb/legminőségibb Dalfutár szám lett! Gratula a tagoknak!
László Sohajda
László Sohajda 8 hónapja
Imádom a dinamikáját ennek a csapatnak :D Szendrői tipikusan az az ember akivel veszett jó lehet együtt dolgozni, mindenhez nagyon pozitívan áll hozzá és tök nyitott/lelkes minden változtatás irányába... Henrin látszik, hogy eléggé ellenére van az irány amibe elmentek a dolgok, de nagyon profin kezeli a frusztráltságot, nincsenek kirobbanásai. Imádom az arcokat amiket vág amikor valami nagyon megugorja az ingerküszöbét, Hajós poénja 4:55 - nél, meg minden alkalommal amikor megemlítik Billie Eilish-t, mintha egy szitokszó lenne :D (15:05 - nél amikor először meghallja még rágózást is abbahagyja :D) Subrscribos arcok amúgy is nagyon jó fejek, de Attish profizmusáról is sokat mond, hogy a helyszínen hozzáigazította a hangszerelést Linda stílusához. Great support!!! Lindának még óriási respect, ahogy ezt elénekelte, le a kalappal... Hajós meg tényleg lubickol itt a bábmester szerepében, akkora élvezettel vezette fel ezt a sokszínű kavalkádot :D Mondjuk annak ellenére, hogy mennyire jó volt nézni a munkafolyamatot, nekem a végeredmény annyira nem tetszik. A Henri féle akusztikusabb verzió nekem jobban feküdne, plusz mivel valahol Sziget-himnusznak lett szánva, annak is jobban működne...
relcse
relcse 8 hónapja
Most szerettem meg Király Lindát??
Martin Ruza
Martin Ruza 9 hónapja
A legjobb dal született itt meg. Nem csak az évadé, de az egész műsoré. Végre nem egy tucat pop dalt csinált belőle a producer (ez esetben producerek)! A 3 évadból ez a legemlékezetesebb számomra, ezután jön a Mary Poppins első tánca. Ezen a kettőn kívül nem is nagyon maradt meg bennem más, pedig láttam az összes részt. Ez kéne legyen a Sziget himnusz, egyértelmű!
angelsoul
angelsoul 10 hónapja
Remek rész volt. A zeneszerző srác szuper tehetséges. És egyéniség. (persze azért tudnia kell elengedni néha... No, nem mindig.) Meghallgattam volna azt a dalt chill outban, eredetiben (és az ő gitárjátékával), úgy biztos jobb lett volna. Nálam a hörgő metál nem annyira opció. Persze így is jól működött, megoldották, mert a dallam, a szöveg is jó, és Linda is alázatosan tolta. A producerek kissé túltolták, és a zenekarukat is arcátlanul promózták. (pedig ugye arról volt szó, hogy ők kilépnek a megszokottból, hát nem így történt.) Szeretem a jó (!!!)rockzenét, de mindenből nem azt akarom kihallani. :) Én ebből a dalból egészen mást hallottam. Nagyon helyes, amikor a zeneszerző azt mondta, mikor Hajós szinte számon kérte rajta, hogy miért hozta készen a dalt. "Hát nem ez a dalírás"? De. Hajósnak gratulálok a műsorhoz. Az első évadot még a tv-ben láttam, és akkor is imádtam. Az új évadok csak nemrég kerültek hozzám. Meg kell mutatni a download-generációnak, hogy egy dal nemcsak egy "adat", Mbyte, ami csak úgy terem a youtube-on, a Spotify-on, hanem minden hang mögött emberek kitartó munkája áll. Hiánypótló, egyedi műsor. Még sok évadot!
Hajós András
Hajós András 10 hónapja
huload.info/cloud/0rDMtbGItXWch6Y/vide.html
Hajós András
Hajós András 10 hónapja
Köszi, képzeld Henri azóta megcsinálta a dalt saját elkepzelése szerint ism
Hajós András
Hajós András 11 hónapja
Henri igérgette és megcsinálta😁 huload.info/cloud/0rDMtbGItXWch6Y/vide.html
Pal Nagy
Pal Nagy 11 hónapja
gyerekek, orbitális gratula!!!
Julcsi Balogh
Julcsi Balogh 11 hónapja
Megkaptátok a szobafogságot... :D
Roland Crisan
Roland Crisan 11 hónapja
Hát ez jó lett.
Nóra Pajor
Nóra Pajor Évvel
ez ki'aszott jó lett srácok!!!
Ardusk
Ardusk Évvel
Henri Gonzo pulzusa 30-on? Soha.
Yopa
Yopa Évvel
Az egymás seggét kinyalós előre lebeszélt mindegy, csak legyen nézettség, haver tesó fíílinget most hagytam el... Köszönöm az élményt, vagy így vagy sehogy!!! Még még még...
Zelmira Pinke
Zelmira Pinke Évvel
megjegyzés/ nem megjegyzés , szerintem kurv@ jooo lett! en ezt valasztom himnuszkènt hetente egyszer biztos, hogy meghallgatom 🙂
énvootamaz Joe
énvootamaz Joe Évvel
Ezt meghallgatnám Ágnes Vanilla előadásában... csak ugye ő kicsit eltűnt mostanában 😏
D Boruzs
D Boruzs Évvel
Wow, Seth Rogen is a dalfutár tagja?
Viktória Hatvani
Viktória Hatvani Évvel
Kb úgy állok a stílushoz, mint a Linda.... de ez nagyon jó lett! Az évadot magasan nyerte. (mondjuk az előző három szám egy nagy nulla) Az egyetlen a négy közül, ami lehet szigethimnusz. :-)
Viktor Lénárt
Viktor Lénárt Évvel
Azért a Subi egyszer már összeröffenntett egy tökéletes fesztivál himnuszt pár éve: huload.info/cloud/0rjYzMlpl32PqoA/vide.html
Vierre01
Vierre01 Évvel
Már azért megérte, mert képbe kerültem, nem ismertem a trippes srácot (Henri) és az Elefántot, rájuk kerestem és gazdagodtam, nagyon tehetségesek és ízlésesek. Azt is mindig elfelejtem, hogy Lindának milyen elkepesztő hangja van. A sok Művésznő utan üdítő volt, beválalós, manír nélküli. A metál srácok szerénysége, tehetsége és intelligenciája pedig jól eső. A zenekaruknak is grat. Ledaráltam a műsort, imádtam, de ettől függetlenül egy idő után előjöttek a tipikusok, nekem az a fő konklúzióm, hogy több élő zenésszel kell ezt folytatni, mert hatalmas a különbség. Hajrá! :*
Peter Balogh
Peter Balogh Évvel
En szivesen kovetnem reszletesebben a dal elkeszuleset, fokent a producer es enekes teendoit. abbol lehetne extra adas, abbol meg 100.000 Lehetne egy specialisan a zeneszeknek kommentelt Igy Keszult adas. Masik dolog amit a 3 evad osszessegeben, hogy soha senki nem orul annak, hogy reszese lehet egy ilyennek... nem tudnatok olyan zeneszeket keresni aki akar is ebben reszt venni, esn nem csak kenyszer? Majka az elso reszben nagyon korrekt es pozitiv volt, meg a Subscribe is orult hogy ezt csinalhatjak, de senki mas. Sokakon latszott hogy nem szereti a dalt.
Kat82 DH
Kat82 DH Évvel
Az összes rèsz naggggggyon jò!!!!!!! Èlmèny nèzni. Respekt mindenki felè!!!! Hajòs, màr megint kitalàltàl valami naggggyon jòt ès eredetit !!! Remèlem mèg sok-sok rèsz lesz!!!!
Hajós András
Hajós András Évvel
Tölthető: wmmd.lnk.to/SE8k7EM
Levente Pap
Levente Pap Évvel
Valamiért úgy alakult, hogy a műsor eddigi epizódjait tömbösítve kezdtem nézni az utóbbi hetekben, és/de így is csak ismételni tudnám az előttem szólókat. Már hogy ejnye. Ez erősen visz mindent. :)
Judit Eotvos
Judit Eotvos Évvel
Én ezt köszönöm az alkotóknak egytől egyig, úristen mennyit röhögtem, és közben csak kapkodtam a fejem, ekkora tehetség/négyzetméter koncentrációt nehéz befogadni, de nagyon nagy élmény!
GregoriusMagnus
GregoriusMagnus Évvel
Linda hatamlas arc! Ő nagyon kellett ehhez a produkcióhoz. Sok énekes/nő nem vállalta volna ezt így be. És lehet, hogy kevés is lett volna hozzá.
GregoriusMagnus
GregoriusMagnus Évvel
A "Nem megyek haza többé" résznél hogy senkinek nem ugrott be, hogy átírják arra, hogy "Többé nem megyek haza"...! Akkor maradhatott volna a ritmus.
PrOpA_ GaNdAlF
PrOpA_ GaNdAlF Évvel
Uram atyám végig rázott a hideg,Linda lá a kalappal .
timea timar
timea timar Évvel
Mindenki fantasztikus volt. De... Linda?! Szerelmes vagyok.
Gál Kristóf
Gál Kristóf Évvel
Nagyon sajnálom hogy ezt kell mondanom, de a Dalfutárban nem volt/lesz még egy ilyen dal. Minden elismerésem!
kokalvin
kokalvin Évvel
Mindegyik részt láttam de ez bekerült a top3-ba :D ATISH basszus mekkora forma, hogy eddig ennyire buddha nyugalommal csinálta a hangmérnök dolgát miközben ekkora zenei tehetség, egy szörnyeteg lakozik benne...?!?! Eddig is szerettem Subscribe-ot, Fran Palermo-t meg Elefántot is... most már Lindát is bírom :) Ehhez az egészhez mondjuk nagyon kellett Henri Gonzol kiemelkedő minőségű dalszerzése... mostanában sok dalszerző szerintem "eltábortüzezte" a dalát és 4 akkordot meg alap dudorászást adott át a szövegírónak, de ez a srác nagyon szép és szokatlan harmóniát tett le a többiek elé... respekt neki is :D Azért látszik, hogy a szerkesztőség is tisztában volt milyen kaliberű dal született, ugyanis a klip is régi évadok minőségét idézi pozitív értelemben :D
Barnabás Hajdu
Barnabás Hajdu Évvel
Hálás vagyok értetek, ti akik ezt az egész műsort készítitek! Köszönöm minden zeneszerző, dalszöveg író, zenész-producer és énekes munkáját! Gratulálok hozzá Hajós Andrásnak, hogy ezt az egészet kitalálta és ilyen jól összehozta!
Zsófi
Zsófi Évvel
Semmilyen you tube csatornára nem iratkoztam fel még eddig, de most megtettem! Dalfutár, Te vagy az első! Ez az adás a Dalfutár esszenciája. Minden benne volt! A szórakozás, a kemény munka, a csapatmunka, röhögés, és a zene! Mindenki nagyon odatette magát! Külön grat Király Lindának, hihetetlen jól összehozták a lírát a metállal! LE A KALAPPAL!!!! Ez lett a kedvenc az összes közül.
Attila Berthóty
Attila Berthóty Évvel
Az eddigi legjobb műsor, imádtam és a legjobb dal eddig. Grat hozzá!
Komáromi Zsolt
Komáromi Zsolt Évvel
Brutálisan jó lett! Király Linda, le a kalappal!
Balázs Gyarmati
Balázs Gyarmati Évvel
MetálbrutálHajósHárdkórRekord!
Éva Schneider
Éva Schneider Évvel
Nemrég azt álmodtam, hogy az egyik fesztiválon volt Dalfutár, és ott az volt a lényeg, hogy a fesztiválozók kipróbálhatták magukat az egyes szerepekben. A részleteket nem álmodtam meg, de úgy tudnám elképzelni, hogy lenne egy workshop az adott szerepről, utána pedig segítséggel ki lehetne próbálni a zeneszerzést, dalszövegírást, producerkedést, éneklést. És ha valakinek jó lett a végeredmény, akkor lehetne másokkal együttműködve közös dalt csinálni belőle.
Gabriella Kiss
Gabriella Kiss Évvel
Kiràly Lindának fantasztikus hangja van!
Kosik Árpád
Kosik Árpád Évvel
A műsor hatással lesz szinte mindenre: Megjelenik: Lagzi Lajcsi legszebb mulatós nótáim hörögve Rubint Réka: hörgő aerobik Meditálás Henri Gonzóval Akadémiai kiadó: Változó anyanyelvünk hangoskönyv, rajta az eredeti Szendrői Csaba: aztakurvagecc, mármint ejnye Klasszikusok hörgő ritmusban A hörgés anatómiája Tévés vetélkedő: hörögj vagy mersz Váladékoldás egyszerűen gyógyszer nélkül, a Csongor Bálint módszer Klasszikus irodalom: Hörögj és béke Jean Claude van Damme: legszebb hörgő rúgásaim Persze lesz felnőtt film is: Hörögj belém
Hajós András
Hajós András Évvel
😂😂😂😂
Krisztián Kovács
Krisztián Kovács Évvel
Egyszerű ember vagyok, ha valamelyik Subscribe tag benne van videóban kattintok.
shaolin21
shaolin21 Évvel
Szívből remélem, hogy ez a gyönyörű zene és szöveg egyszer majd olyan formában is hallható lesz, ami méltó hozzá. K. Linda akcentusa és a röhejes metálkodás nélkül.
Viktor Lovasi
Viktor Lovasi Évvel
Most már Linda nekem az aki a szigethimnuszt énekelte. A Himnusz fiaskó elfelejtve. Zseniális amit művelt.
Réka Tóth
Réka Tóth Évvel
Kedvenc részem: 21:34 Henri kisfiúsan elneveti magát :D A nagy komoly arc után ez annyira igazi! :D
Judit B
Judit B Évvel
nomen est omen: Kiraly Linda
Lady Mindkoff
Lady Mindkoff Évvel
🍙🍘🍱🌹💖💗💓♋️🏴🏳🏁♓💎 *Szereteten alapuló egyedül. Isten elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon helyettünk. Aztán a harmadik napon emelkedett Őt a halálból.* *Most azonban egyedül Jézus Krisztus. Isten megadta nekünk a szabad az örök élet ajándékát. Ő fogja megmenteni és gyógyítsa meg, ha kéred őt.*
Ken Nechee
Ken Nechee Évvel
🍙🍘🍱🌹💖💗💓♋️🏴🏳🏁♓💎 *Szereteten alapuló egyedül. Isten elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon helyettünk. Aztán a harmadik napon emelkedett Őt a halálból.* *Most azonban egyedül Jézus Krisztus. Isten megadta nekünk a szabad az örök élet ajándékát. Ő fogja megmenteni és gyógyítsa meg, ha kéred őt.*
Krisztina Monory
Krisztina Monory Évvel
Gonzónak üzenjük, hogy nagyon szeretjük, de csapatsportokkal inkább ne próbálkozzon
Marcell Szabó
Marcell Szabó Évvel
Nem a metál alapvetően az én műfajom (kivétel zenék persze vannak), de ez a fúzió iszonyú jó lett!
Mónika Gürtler
Mónika Gürtler Évvel
eddig ez a legjobban sikerült dal nekem
Márta Farkas
Márta Farkas Évvel
Igaza volt Henrinek, a kishajó meg a kisszoba kiskiskis... Na de a csapat! Végig röhögtem a folyamatot... és a végeredmény igazán unic!
SaiPai
SaiPai Évvel
Esküszöm itt csak a kedvenc embereim vannak: Hajós, CsabiLove, Szábszkrájb. Persze a végén lévő mantrás, hipnózisszerű lelkiismerethang nélkül nem iratkoztam volna fel. P.S.: Közben a fejemben a videóval szinkronba előjöttek a "Hogyan nem lettem zongorista" és a "soha ne higgyenek a zenészeknek" előadások. Szóval all in all köszönöm, kellemes péntek esti magamban vihorászást éltem meg. :))
Gábor Aranyossy
Gábor Aranyossy Évvel
Ez baromi jó lett!
Halfer
Halfer Évvel
Wow. Just wow. Az egy dolog hogy ez a zene kozel all hozzam, de itt valami hihetetlen jo keszult, varatlan es megis reg vart. Gratulalok a csapatnak. Gratulalok Andras, rakerult a sorozatra a korona! 🙂
Optars Opi
Optars Opi Évvel
Ötször néztem meg a teljes adást. Egyszerűen zseniális mindenki! Csabat imadom, beszarás humora van, a producer fiúk kva jók, Linda elképesztő, és a végére még az elvarázsolt kisfiút is megkedveltem a szuper zenéjével. Hát ilyet! Ejnye 😆
Dóra Nemes
Dóra Nemes Évvel
Linda halál hörgése megkoronázta ezt az egészet és eskü jó lett a szám, mi az hogy jó..., Király! :D :D ;)
Könyv Moly
Könyv Moly Évvel
De jó Király Lindát hörögni hallani!
M4RCi92
M4RCi92 Évvel
Rohadt jó lett ez a csapat, Szendrői + Hajós nagyon elkapták egymás humorát. Imádom őket :D
Erzsebet Kovacs
Erzsebet Kovacs Évvel
Legjobb rész legjobb dal ☝️ Király Linda pedig a legjobb legalázatosabb énekesnő a legKirályabb arc 🤘
Filmzene.net
Filmzene.net Évvel
Mindig megmosolyogtató, amikor például a tehetségkutatósokat vagy épp egyszámos előadókat megkérdezik arról, hogy nagyon eltűntek, várható-e tőlük valami mostanában, és a válasz rendszerint az, hogy már készül az új szám. Nem egy album, hanem egyetlen szám, és egy hosszú-hosszú hallgatás után. A Harapj a napba (és az elkészültét bemutató két videó) egy nagyon jó bizonyíték arra, hogy ha tehetséges, alázatos, a nehézségeken átlendülő, a célt szem előtt tartó zenészek gyűlnek össze, akkor "percek alatt" is lehet minőséget szállítani. Jár a gratuláció minden közreműködőnek, hogy egymásra hangolódva összehozták ezt az abszolút slágeres darabot. A fő nyertes pedig Linda, aki egy szinte gyerekkori botlását nyögte máig, úgyhogy ráfért már, hogy kapjon egy kis támogatást (mondhatni: netszeretetet) a rengeteg pozitív komment formájában. :)
Veronika Németh-Városi
Veronika Németh-Városi Évvel
A legjobb 24:25-től... :D :D Köszi, nagyon jót röhögtem!
Zoltán Werner
Zoltán Werner Évvel
Szétröhögtük magunkat, jó lett a szám és a Linda mindenhogy Király! (bocs)
Gabor Toth
Gabor Toth Évvel
B@szott jó :) Lehet egy csöves néző észrevételem? ---- 4K !! --- Hamár ide dolgoztok és a nézettségre hajtotok. Már a 8k is elérhető! Tuti jópár +ezer megtekintés lenne ha a tartalom az elérhető technológiákra is optimalizálva lenne :)
ferco music
ferco music Évvel
Nagy taps, hatalmasak vagytok!
ferco music
ferco music Évvel
Nagy kópé ez az András 😂
Cynthia Debreczeni
Cynthia Debreczeni Évvel
Amikor a Dalfutár lapot húz 19-re és megalkotja az összes eddigi évad legbrutálisabb dalát. Egyszerűen elképesztő. Henri fura arc, de baromi nagy tehetség, ezen nincs mit vitatni. Szendrői Csabiért örök hála, mert ha nincs a műsor, akkor jómagam nem is hallok róla, ami azért kár lett volna. Subscribe-ék elvetemültek és vérprofik, ezért szeretjük őket. Linda meg egy csoda. És szerintem elég magasra tette a lécet a komfortzóna átlépés terén. Mégha csak átlépte volna.... De hogy ilyen kegyetlenül profi legyen és még jól is álljon neki. Félelmetes. Szerintem tízszer már meghallgattam a végeredményt, de még mindig nem voltam képes felfogni, hogy ez megtörtént. Ha nem ez lesz a Sziget himnusz megeszem a kalapom... András! Működjön továbbra is ilyen pazarul az agy. Mind a három! De legfőképp az, amelyik nekünk adta ezt a műsort, amit nem lehet megunni, és nem szeretni! ❤️
suszterinas
suszterinas Évvel
41:14-nél Hajós mester! :D Az a pillanat - sírtam a röhögéstől már előtte is, de az a korona az egészen! :D De amúgy az egész rész, Linda "meghörgetése" zseniális. Ez a csapat a legprofibb. Remek rész volt. Jó kedvű, de elképeszően melós, komfortzónából kilépős, alázatos munka. Lindának külön is gratulálok!
G Gy
G Gy Évvel
Nagyon ott volt!! Ez lett végül a kedvenc részem, pedig mindet láttam. Király Linda előtt le a kalappal, sosem gondoltam volna, hogy ekkora arc, így kilép a komfortzónájából, és még a "hörgést" is bevállalja! Tévesen ítéltem meg ezidáig, revidiálom az álláspontomat vele kapcsolatban. Köszi Hajós András, hogy láttam ezt az arcát is! Nagyon jól működött az egész, annyira tetszett ez a dal, hogy megejtettem életem (talán) második HUload kommentjét :-D
G Gy
G Gy Évvel
@Hajós András mindenképpen!
Hajós András
Hajós András Évvel
Nem akrok egy kommentszűzzel telhetetlen lenni, de esetleg egy feliratkozás🙄😀
Kosik Árpád
Kosik Árpád Évvel
És a távoli jövőben: Megrendezésre kerül a DAL 20.. évi versenye, közvetíti a Duna tv, a verseny nyertese szerepelhet a következő Dalfutárban. És a még távolabbiban Zenetörténelem órán: Na ki tudja melyik televíziós műsorhoz köthető a 2020 évi szigethimnusz, senki, jellemző, fogadjunk azt se tudjátok ki az a Csongor Bálint, és ti akartok megtanulni rendesen hörögni?
Hajós András
Hajós András Évvel
😂😂
Noémi Daróczi
Noémi Daróczi Évvel
Itt a legnagyobb: Linda és : " ha elgázolt szarvasok, halálra drogozzák magukat…ésnejlonzacskósszexet…:))))
Zsofi Horvath
Zsofi Horvath Évvel
El se hiszem,hogy 6.a felkapottak között😍🤷 még van remény,hogy van igény az értékes tartalmakra is, és ezekre a nagyszerű emberekre, köszönjük dalfutár😍😊
huncuribuncurilencse
huncuribuncurilencse Évvel
Duetteket a Dalfutárba! :)
Péter Franta
Péter Franta Évvel
Ez valami zseniálisra sikerült minden téren! Hatalmas gratuloa az egész csapatnak, főleg Lindának! Ezt nem gondoltam volna.
Gábor Boros
Gábor Boros Évvel
Leírhatatlanul jó lett! Gratulálok! Linda! Fantasztikus!
Bettina kovács
Bettina kovács Évvel
Az egész Dalfutár legjobb része! :D
Richárd Vastag
Richárd Vastag Évvel
Hát ez nagyon kemény :D, főleg Linda vett most le a lábamról. ;)
Herczeg Tibor
Herczeg Tibor Évvel
Ez királyság.
Somoskői Mihály
Somoskői Mihály Évvel
egészen elképesztő, hajrá Dalfutár!
mayero81
mayero81 Évvel
Uuuuuu. Ez nagyon állat lett!
Barna Tóth
Barna Tóth Évvel
Dalfutár a felkapott videók között? És még hozzá meglehetősen előkelő helyen. Minden epizódnak #1-nek kellene lennie a listán minimum! 🙃
Hajós András
Hajós András Évvel
Az talán túlzás, de ez is nagy öröm
Vacsoracsata - Hernádi Judit
50:36
Magyar TV műsorok
Megtekintés 104 E
DALFUTÁR 3. adás 1. rész - Tudnád, ha érezném
28:15
Facebook üzeneteim... #18 (By:. Peti)
7:18
Radics Peti
Megtekintés 422 E
Daft Punk - Epilogue
7:58
Daft Punk
Megtekintés 22 M
DALFUTÁR 3⎜Negyedik csapat 1. rész⎜2019
51:38
Negyedik csapat 1. rész | Dalfutár 2019
39:36
DALFUTÁR 4 ⎜ Első csapat 2. rész ⎜ 2020.
47:06
DALFUTÁR 3⎜Első csapat 1. rész⎜2019
44:28
DALFUTÁR  2. adás 1. rész - Hagyom
27:04
MrStarRazzi
Megtekintés 329 E
DALFUTÁR 3⎜Harmadik csapat 1. rész⎜2019
48:09
Facebook üzeneteim... #18 (By:. Peti)
7:18
Radics Peti
Megtekintés 422 E
Daft Punk - Epilogue
7:58
Daft Punk
Megtekintés 22 M
I Shaved My Head Bald
16:19
James Charles
Megtekintés 8 M
SIDEMEN WORLDS MOST EXPENSIVE MUKBANG
1:15:17
Получи, фашист, гранату ! - Мультики про танки
6:43
HomeAnimations - Мультики про танки
Megtekintés 255 E
Rácz Family Show - 7. rész
43:17
Racz Family Official
Megtekintés 55 E