DALFUTÁR 3⎜Harmadik csapat 1. rész⎜2019

  Megtekintés 138,921

Dalfutár

Évvel

DALFUTÁR 3⎜Harmadik csapat 1. rész⎜2019.
A Dalfutár legújabb epizódjában ismét négy alkotó készít egy közös dalt úgy, hogy közben semmit nem tudnak egymásról. A szerzők között a dalfutár, Hajós András közvetít. A zeneszerző ezúttal Jamie Winchester, a szövegíró Kiss Tibi, a produceri feladatot Dorozsmai Gergő látja el, az énekes pedig Takács Nikolas.

---------------------

Lassan itt az év vége. Ó, hogy utálom! Már novembertől minden nyilvános hangszóróból száncsengős-érzelgős dalok vonyítanak, hogy elnyomják a fehér izzásig hajtott pénztárgépek pittyegését. Bezzeg az én időmben! Ostoba okoskütyük helyett Karácsonyra ott volt nekünk maga a boldog, meghitt, családi veszekedés! No meg persze nagyi sütije, ami évről-évre egyre furább lett, ahogy nagyi öregedett.

Dalfutárként könnyen meg tudom idézni ezt a szép kort: ha ügyesen választom meg a hozzávalókat, idén karácsonyra egy igazán ütős sütit adhatok nektek. A recept a szokásos: négy különböző műfajból érkező művész dolgozik majd egy közös dalon anélkül, hogy tudnák, ki-kicsoda. Máris a számban érzem a ír gitárral és magyar rímekkel töltött bejgli összetéveszthetetlen ízét!

---------------------

#dalfutár #dalfutár3 #dalfutár2019 @hajósandrás @jamiewinchester @jamie @kisstibi @quimby @dorozsmaigergő @gustavetiger @takácsnikolas

Keress minket az instagramon is: dalfutar_hivatalos

---------------------

Akiknek a függetlenségünket köszönhetjük:

SAMSUNG
A műsor és a tehetségek támogatója
www.samsung.com/hu/

SZIGET
Sziget-himnusz a Dalfutártól
szigetfestival.com/hu/

MAZDA
A Dalfutár autós partnere
www.mazda.hu/


eu.audio-technica.com/
audmax.hu/
www.vylyan.hu/
www.artisjus.hu/

---------------------

Gyártó: Filmimpex Kft.
Producer: Hajós András és Jeli András
Minden jog fenntartva.
2019.

Megjegyzés
Dalfutár
Dalfutár Évvel
A zeneszerző ezúttal Jamie Winchester, a szövegíró Kiss Tibi, a produceri feladatot Dorozsmai Gergő látja el, az énekes pedig Takács Nikolas.
Patrik Balogh
Patrik Balogh 2 hónapja
Azért,hogy ott van a karikatúra rajzom Kiss Tibi műtermében a legrendezettebb polcon az nagyon megtisztelő,és jó érzés :)
Brigitta Balázs
Brigitta Balázs Évvel
Feliratkoztam! :)
Daniel Bernáth
Daniel Bernáth Évvel
hogy amikor addiktiva valsz a Dalfutarra...
Hajós András
Hajós András Évvel
wmmd.lnk.to/ftK7PEM
Hunky Hungarian
Hunky Hungarian Évvel
Idaig ne vagtam, hogy a magyarul hibatlanul beszelo Benedict Cumberbatch a Quimby enekese.
Margit Bubrik
Margit Bubrik Évvel
Mĺo
TheCrackee
TheCrackee Évvel
Andras! Lehetne az, hogy a Samsung ad egy Bluetooth hangszorot, mert a telefonos nyekerges a telefonon keresztul 2x ugy faj.. 🤷🏻‍♂️😅
Hajós András
Hajós András Évvel
Kifejezetten jó hangja van a telefonomnak. Az első évadban miniJBL-el csináltuk, a helyszínen több volt a mélye, de adásban ez nem jött át. És egyébként ennél a fázisnál nincs is többre szükség, ha egy daltrészletet meg akarunk mutatni, bekeverjük az adáshangba.
Réka Tóth
Réka Tóth Évvel
Juj de jónak ígérkezik! :) ^^
crepkey
crepkey Évvel
Dalfutar_3_Selection_VOL1_Mickey_Mouse_Voice_JO_DOWNMIX_No_Master.mp3 :D
Csaba Lugossy
Csaba Lugossy Évvel
Kiss Tibi a magyar Benedict Cumberbatch. Ennek semmi értelme, de itt hagyom.
Bertalan Puskás
Bertalan Puskás Évvel
Szerintem amúgy sok embert be tudnátok azzal vonzani ha hazai youtubereket is bevonnátok, pl. Pamuktyáék jó szövegeket írnak 😉
Hajós András
Hajós András Évvel
ismerjük őket, szerintem még várunk 10-15 évadot😁
Online ERP - Odoo GOLD Partner
Online ERP - Odoo GOLD Partner Évvel
Szuper csapat! Gratulálunk!
Attila Berthóty
Attila Berthóty Évvel
Hát nem tudnám is felismerném, hogy a Kiss Tibi énekel, még ha kacsahangon is :D :D :D
Velek Domonkos
Velek Domonkos Évvel
Ohh atyám de gyonyoru számot irt jamie
Csupakabra92
Csupakabra92 Évvel
Nem akartam megnézni a folytatásig, de megtettem... sajnálom... magam... hogy miért... tettem... ilyet. Amúgy úgy érzem, ez lesz a himnusz, mert hát nincs túl sok rizikó ebben a felállításban :) ja, és szerintem a producer is, énekes is tudja, ki írta a szöveget, annyira nyilvánvalónak tűnik :D
Mihály Földi
Mihály Földi Évvel
Így kell Samsung terméket promozni. Nem rágják a szádba, csak mutatják.
BarbART
BarbART Évvel
András, én Olaszországból nézem a műsort az elejétől kezdve! Értelmes, inspiráló műsor, így tovább!!
Hajós András
Hajós András Évvel
De jó, hogy nemzetköziek vagyunk! Köszönjük! 😀
Ildikó Kis-Gyöngyösi
Ildikó Kis-Gyöngyösi Évvel
zenesz.: Lajkó Félix, énekes: Judie Jay, szövegíró: Sena, producer: Áron Andris Apey :D :D :D
Richárd Paletta
Richárd Paletta Évvel
"Hiába megkapó a dallam, bennem csend van, nem jön rá a szó. Hiába dúdolgatom halkan, ebben a zajban, az én hangom úgy sem hallható. Szeretnék elbújni a réten, lapulni fűszálak közt, némán a sötétben. Mindig itt köröz felettem, van nálam fegyver, de sajnos nincs hozzá töltényem. Hát történjen bármi én is akarok szállni az éjben én a szárnyaszegett madár. Messze szállni a szélben, mert valahol még bennem is lakik egy dalfutár." Briliáns!!!! Fülbemászó dallam, zseniális prozódia, izgalmas hangszerelés. Kíváncsian várom a közös stúdiózást, szerintem ütős lesz! András köszönet ezért a nagyon színvonalas műsorért!!
Orsolya Kazatsay
Orsolya Kazatsay Évvel
Ez valami fantasztikus lesz!
Ádám Perity
Ádám Perity Évvel
Fantasztikus a műsor, már csak azért is, mert így lehetőségünk van kicsit közelebbről megismerni ezeket az eszméletlenül tehetséges embereket. Kíváncsi lennék pl. Beck Zolira, Kékesi Balázsra, vagy épp Novák Péterre, hogy mit alkotnának, de persze még sorolhatnám a neveket.
Gabriella Udvardy
Gabriella Udvardy Évvel
Húúúú ez igen. Minden szereplője szívemnek igen kedves!! Félve mondom de szerintem ez robbanni fog.
Heavy Copter
Heavy Copter Évvel
Egy rossz pillanatomban azt hittem Benedict Cumberbatch megnövesztette a haját... (Kiss Tibi)
ladearp
ladearp Évvel
Ez lesz a nyertes.. Burai pedig végtelenítve fogja hallgatni, miközben az Alázat for dummies könyvet olvasgatja..
Windlespoon
Windlespoon Évvel
Jááj ez nagyon bejött most. :) Eddigi legjobb producer (eddig nekem Iamyank volt a top).
Hajós András
Hajós András Évvel
elsőre Lámnyaknak olvastam, és kicsit nemértettem
avian avian
avian avian Évvel
Na ez jó lesz!
Petri László
Petri László Évvel
kész, megvan a SZIGET dal!!!! :P
Richárd K
Richárd K Évvel
Tényleg ez tűnik a legjobb csapatnak eddig, csak valahogy nem értik hogy ez egy sziget himnusz? Nem érzik át a fílinget? Bármilyen jó is a komplett csapat és maga a dal, ha semmi jellemző mondanivalója nincs amitől azt érzed hogy Sziget, re, ről, en, vagy, voltál, leszel, akkor meg hogy a viharban lesz ez szigethimnusz? Most vagy megvan előre írva hogy az utolsó csapat lesz a befutó, vagy lesz a végén valami csavar az egész buliban, ugyanis nem lehet véletlen hogy 4csapat van!tehát a végén lehet majd egy 5.részt csinálni, nézői szavazattal hogy melyik, dalszerző, szövegíró, producer, és énekes legyen a befutó a 4 alkotásból összeválogatva! REMÉLEM EZ LESZ! mondjuk az erre irányuló szavazás lehetne, sms vagy hívás alapú, mondjuk a dalfutár alapítvány támogatására😀! De akár kezdő zenészek támogatására is lehetne egy Dalfutár alapítványt csinálni! Na mindegy hajrá András! 😎
Hajós András
Hajós András Évvel
Hú, de belegondoltál!🤣 pedig ennél egyszerűbb lesz: ezekből egyet választ majd a Sziget.
Agnes Heizer
Agnes Heizer Évvel
András, ez kicsit olyan, mintha összraktad volna szándékosan a nyerő csapatot. Mindegy, majd meglátjuk. Itt egy újabb javaslat, ha nem lenne még elég: Szakadáti Mátyás. Ja, ha legurulsz a völgy aljába a pincébe, majd otthagyod a bicajt?
Magdolna Novák
Magdolna Novák Évvel
u, Kiss Tibi ennyire istennek hiszi magat? izgi lesz a kovetkezo resz :)
Graffy
Graffy Évvel
Imádom Kiss Tibit! Van egy sajátos gyilkos humora, viszont ez nagyon meg hozzá! :D
Elek Remek
Elek Remek Évvel
Nem akarok elkiabálni semmit, de ez nagyon NAGY Találkozásnak tűnik...:)
Márta Farkas
Márta Farkas Évvel
Kiss Tibi, 48 percnél. Ezzel a torzítással is annyira te vagy! Ez a szöveg a letegadhatatlan gyermeked.
Márta Dobos
Márta Dobos Évvel
Imádom a csimpiphonokat is.
Márta Dobos
Márta Dobos Évvel
Bocs a kusza gondolatokért a premierről lemaradtam. Ölellek benneteket.
Márta Dobos
Márta Dobos Évvel
Kedves Nicolás elég az neked hogy mi szeretünk, mert itt van a minden.
Márta Dobos
Márta Dobos Évvel
Nagydobosi tök egy nagyon híres tökfajta.Egykor még a New York-i árutözsdén is jegyezték.
Istvan Szabo
Istvan Szabo Évvel
Bunki Bandi,bunki! Nem voltál gyerekkatona?
Márta Dobos
Márta Dobos Évvel
Senkit nem zavar hogy az a sziget aki kér nem a tengerparton van.
Hajós András
Hajós András Évvel
A Duna a magyar tengerbe ömlik
QuietRaving
QuietRaving Évvel
Még kész sincs a dal, de már imádom. :) Gyönyörű alap, jó szöveg, izgalmas produceri munka, kellemes énekhang. Csak legyen idő december 23-án, a karácsonyi készülődés tetőzése közepette megnézni a második részt!
Amália Lujza Malottvix
Amália Lujza Malottvix Évvel
A nap fénypontja lesz, a töltött káposzta sütése és az általános takarítás után! Alig várom! 😁 Mármint a műsort, nem a takarítást!😂
Umcsi
Umcsi Évvel
Pont a hétvégén gondoltam ár, hogy Kiss Tibi vagyon lesz-e? És lett! Nagyon kíváncsi vagyok!
Katalin Szalai
Katalin Szalai Évvel
Izgalmas, és amennyire lehangolt az előző rész, most annyira felspanoltak a résztvevők, és az ahogy hozzáálltak. Remélem nem várok túl sokat, de szerintem a legjobbak közt lesz ez a dal. Alig várom!
Kriszta
Kriszta Évvel
Hát András! Eléneklem én a dalodat, küldd csak!! 😅 Mondjuk fiatal lánynak már nem vagyok mondható, de 50 éves f@sz sem voltam/leszek soha. Jaa, énekelni se nagyon tudok, de efféle kritérium nem hangzott el. 😁 A csapat nagyon jó!! Nagyon várom, mi lesz a vége!
Aradebil
Aradebil Évvel
egyetértek a kommentelőkkel, ne spoilerezzétek el a tagokat, így azok tuti nem fogják megnézni akik arcról nem ismernek fel senkit sem, hiába van ott egy Kis Tibi, vagy egy olyna arc aki annyira nem mozgat meg senkit sem igazán (Jamie)
Aradebil
Aradebil Évvel
@Hajós András ha a műsor lényege nem az hogy KIK, akkor miért az van a thumbnailen? Mert az alapján kattint az átlag youtubeon mászkáló ember, hogy mit lát a bélyegképen. Nektek marketing szempontból teljesen érthető, hogy a KIK-kel akarjátok eladni a műsort és bővíteni a nézőközönségeket, de nézzétek el hogy a "hardcore" rajongók (akiket a MIT érdekel) picit mást várnak el.
Hajós András
Hajós András Évvel
Ebben nem lesz változás, ne haragúdjatok. Ez nem spoilerezés, az akkor lenne ha a Dalt lejátszanám előre. A műsor lényege nem az, hogy KIK, hanem hohy MIT csinálnak.
TheGeomorph
TheGeomorph Évvel
Azért András fifikás. :) Nem tudom, milyen lesz a negyedik csapat (lesz-e egyáltalán), de a mostani válogatás tudatos és leginkább egységes lett, nyoma sincs a műsor elején emlegetett és a korábbi adásokban jelenlévő összevisszaságnak. Ez egy rock hét, aminek személy szerint én örülök. Értem én, nagyon kell az a Sziget himnusz... :D Remélem, a jövő heti adás picit többet szól majd a dalról, a változásokról, most, hogy már minden művész életéről, világnézetéről tudunk mindent. :) Jó kis nóta lesz ez, az már most hallatszik. Hétről-hétre köszönjük az élményt, nagyon jó a műsor, gratula.
barnakovac
barnakovac Évvel
Wow. Ez a csapat nagyon jónak ígérkezik! Én mondjuk Hajós Andrást is megnézném dalszerzőként :)
Peter Gregor
Peter Gregor Évvel
Ez a muzsika indul eddig a legreménytelibb pozícióból, ennek a folytatását várom a legjobban. Persze érdekesek azok a részek is, ahol valaki szakmailag nagyon kilóg a sorból, de most ezt zeneileg várom a legjobban. A tagokról: az íreknek elképesztően jó érzékük van a popzenéhez, vérükben van. Ez látszik Jamie szerzeményén is, biztos nagyon jó hatással van rá az ír zenei közeg. Egyáltalán nem követtem Jamie magyar munkásságát, de az jól látszik, hogy penge a srác. Ha össze akarom hasonlítani az előző részek zeneszerzeményeivel, akkor azt mondom, hogy eddig ez a legkiforrottabb cucc, nem egy általános 50-ik tábortűztéma. Dorozsmai Gergő ahogy hozzányúl a szerzeményhez, az zseni. Vagyis inkább vastagon érződik belőle az underground, végre! Köszönöm! Eddig talán Iamyank nyúlt bele ilyen jó érzékkel a zenébe. Nikolas és Tibi pedig szintén profik. Nagy lesz! Update: A Hagyomban a zeneszerző, Lee Oliver is egészen különleges számot írt.
Norbert Varga
Norbert Varga Évvel
Szuper ez a tartalom, grat András, minőségi a hang, de az operatőrökre ráférne egy kis képzés, kezében a ronin és olyan mintha kézből fogná, aztán a fókusz te jó ég.
Bálint Tóth
Bálint Tóth Évvel
Építő jellegű kritika volt. Ne sertodjunk mar meg rogton. En is imadom a műsort, hajrá remélem még sokáig nézhetjük! 💯
Norbert Varga
Norbert Varga Évvel
@Hajós András Ha műsorhoz nem is egy gimbal stabilizáláshoz igen, meg ha már nem biztos benne az operatőr a fókuszban akkor autofókusz vagy külső monitor. A tartalom ès hang kiváló, de nem èrtem mièrt kell igy rögtön neki menni az embernek, hogy mindenki már èrt a műsorhoz. A tv2 óta nèzem a műsort.
Hajós András
Hajós András Évvel
Örülök, hogy ahogy manapság zenét is mindenki tud már írni, a műsorkészítéshez is mindenki ért.
Zoltán Boldizsár
Zoltán Boldizsár Évvel
Apámnak csak azét csináltunk e-mail címet, majd profilt, hogy felíratkozzok plussz egy ember! Mi jöhet még? Apu megy a facebookra? 😳
Zoltán Boldizsár
Zoltán Boldizsár Évvel
Tele minőségi tartalommal az egész műsor. Nincs gyomorideg, és “én szégyenlem magam helyette” érzés egyik csapattaggal sem. Hogyan is lenne, amikor ilyen kaliberű zenészek-előadók vannak itt. Igazi megnyugvás ez a rész a Burai féle, mai napig túl mélyre karcolt lelki merényletetek után (kizárólag a Burai maiatt) és ezt most tényleg egy hátradőlős felüdülés nézni! Élvezet és kellemes mosoly az arcon miközben az elejétől a végéig leköt a műsor. Úra hétfőn várjuk a hétfőt! Üdv Izlandrol az Isten háta mögül a keleti fjordok totálisan napsütés és fénymentes tövében meghúzódó mikro halászfaluból, a töksötét Seydisfjördurból, ahová a dalfutárral hétfőnként azért bejut egy kis fény! Köszönjük.
tucatnev12
tucatnev12 Évvel
+van benne két hosszú reklám és egyik sem gáz, mind a kettő őszinte.
Ljs Dekany
Ljs Dekany Évvel
Heti Heteses emlékeimböl rémlik, hogy Hajós András mennyire nem szerette a kutyákat. Mi ez a pálfordulat nála?
DustyWide
DustyWide Évvel
Kíváncsi lennék egy Pityinger László , Závada Péter , Sámson Gábor , Bartók Eszter kombóra kb. mindegy ki mit csinál.
Herczeg Zsolt
Herczeg Zsolt Évvel
Valószínűleg egy nap alatt ezt lehet elkészíteni, de azt kár hogy minden producer elektronikus irányba viszi a dalokat. Felüdítő lenne valamilyen több valódi hangszert használó, kevésbé digitális hangzást is hallani. Jó lenne ha picit csavarnátok a szabályokon ha az kell ahhoz hogy ezt lehetővé tegyétek
Hajós András
Hajós András Évvel
huload.info/cloud/k5iZxKqmlZxvZmc/vide.html
Balázs Endrei
Balázs Endrei Évvel
A moog direkt lett kihagyva Gergő zenekarai közül?
Hajós András
Hajós András Évvel
gergő említi a moogot.
ace kijarat
ace kijarat Évvel
Ez bennem is felmerült.
Attila E
Attila E Évvel
Amikor hozzaerto, elhivatott emberek dolgoznak es nem a sz.rokbelemajdleszvalahogy felek. Az elozo reszben iszonyat duhito volt, ahogy sok ember munkajat semmibe veve odahanyt valamit mr.nagyarc.
Jana Jana
Jana Jana Évvel
Lécci Bérczesi Robit szövegíróként vagy akár zeneszerzőként ☺️ nagyon jó a műsor, élvezem minden percét, alig várom az új részeket 😍
Attila Berthóty
Attila Berthóty Évvel
@Attila ifj. Győri már miért ne tudna...
Attila ifj. Győri
Attila ifj. Győri Évvel
nem tud egy forgatásnyit a lábán állni... :D
Akos N
Akos N Évvel
Ez annyira jo, nagyon megfogott engem is :) ha ez lesz a sziget himnusz hat az eddigi evek legjobb sziget himnusza lesz. Koszi Andras, hogy van ilyen musor!
Annamari Albert
Annamari Albert Évvel
:O Jamie iiiiigy beszél magyarul? :O A magyar 3 vagy negyedik legnehezebb nyelv (egy random rangsorolás szerint a netről) Jamie Winchester az isten. -- Ez jól néz ki, kiváncsian várom jövő hétfőt.
Decapod
Decapod Évvel
Uh de frankó az a produceri verzió. Ez most tényleg varós.
Zoltan Hoppar
Zoltan Hoppar Évvel
Halkufár Emil Rulez :) Iratkozz fel :)
Attila Juhász
Attila Juhász Évvel
Hú de nagyon jó lesz ez! Nehéz lesz kivárni a folytatást. "Hiába megkapó a dallam, bennem csönd van" Anyám borogass. Nagyon nagyon jó kirándulás lesz ez karácsony előtt. András! Ha Sziget himnusz nem is, de Dalfutár nóta még lehet belőle. Sőt nem is adnám ezt a Szigetnek! Megtartanám magunknak. Azt mondják egy magamfajta meglett férfiember ne sírjon, de őszinte leszek. Már most könnyeket csal a szemembe. Remélem a végeredmény csak jobb lesz mint amit eddig hallottunk. "én is akarok szállni az éjben, mint szárnyaszegett madár, messze szállni a széllel, mert valahol mélyen bennem is lakik egy dalfutár." Mi ez, ha nem költészet. Csodálatos.
Attila Juhász
Attila Juhász Évvel
Kicsit skizofrén ez, hogy így saját magamra reflektálok, de sokadik újranézésre csak annyi jutott eszembe, hogy mikor jön Ákos? Nyilván én vagyok az n+52-edik aki javasolja őt. Úgy gondolom olyan ember aki alig várja, hogy felkeressétek, mert semmi szín alatt nem szeretne kimaradni egy ilyen jellegű kísérletből.
Mr. Nonemaster
Mr. Nonemaster Évvel
Ment a like.... rohadt jó műsor. Köszönjük Hajós András!!!
márton pongrácz
márton pongrácz Évvel
András, én Glasgowból nézem a műsort és ismerek mást is a szigeten aki szintén szereti a dalfutárkodásod! Sok a mag a világban és csak még több lesz, ha így folytatod. Hajrá! :)
Annamari Albert
Annamari Albert Évvel
én meg Ökörváradról (komoly) "EGYETEMI HÍREK Tegnap az iskolában a kiváló ifjú tanuló, Mr. Lilkó latin nyelvű beszédet mondott, amelyért az Ökörváradi Egyetem kancellárja, dr. Könyvmoly a legmagasabb egyetemi kitüntetést adományozta neki, a Fakanalat. " 104. oldal William Makepeace Thackeray: A rózsa és a gyűrű
Mariann Komives
Mariann Komives Évvel
AZTA HAJÓS! NÉGY NAGYÁGYÚ!! Nagyon izgalmas!
Sawyer777
Sawyer777 Évvel
Eddig ez a legjobb, úristen de jó lett a produceri verzió :O Szöveg is, dallam is és ezt nem tudja elb*szni Burai :D :D :D
Ádám Szilágyi
Ádám Szilágyi Évvel
Na ez a 4 ember 4 teljesen más világ, Nikolas pedig az egyik legtehetségesebb magyar férfi előadó, ez szuper lesz. Már most remélem, hogy ez a szám megy a Szigetre! :D
ferco music
ferco music Évvel
Nagyon jó csapat. :)
Júlia Éva Tóth
Júlia Éva Tóth Évvel
Kiss Tibi szerintem egy üveg savanyúságból is csinálna egy k.rva jó Quimby számot. Nagyon felkacagtam mikor a konyha másik végéből még az egercincogas alól is tűpontosan átjött hogy ő az ezzel a szöveggel meg a jellegzetes trubadúr hansúlyozásával. Imádom!😀Nem tud kibújni a bőréből és ne is tegye!
theseptimel
theseptimel Évvel
Legjobb csapat eddig, ennyibol
BobiHC
BobiHC Évvel
Imádom az egész koncepciót, felfogást, ötletet... Ami ütne nagyon, hogy ha megkeresnél egy zenekart, hogy a gitáros írja meg a dalt, az énekes a szöveget...stb.,stb... felismernék e egymás munkásságát?!
rozsomárk
rozsomárk Évvel
Hát mivel azért egy jól működő zenekarban elég sokat kommunikálnak a tagok, szerintem elég hamar kiderülne. De például egy nem aktív zenekar kapcsán akár működhetne is a dolog :)
Liquid
Liquid Évvel
Az insta ezt mondja: Sajnáljuk, ez az oldal nem érhető el. Megnéznétek?
Zsuzsa Mészáros
Zsuzsa Mészáros Évvel
John Duck
John Duck Évvel
Örülök, hogy most nem egy ágról szakadt, túl hype-olt, tehetségtelen ás ízléstelen producer van! Ez egy minőségi dal lesz, megéri rá várni! ;)
retrofaktor
retrofaktor Évvel
Nagyon jó az irány, szuper a csapat, nagyon várom a következő részt!
Laszlo Garamszegi
Laszlo Garamszegi Évvel
Ebből jó dal lesz!!!
bogyo5418 Bb
bogyo5418 Bb Évvel
Kiss Tibi Mickey egeresen is KISS TIBI....kész és pont :D de ez, ez jó lesz érzem a zsigereimbe... jó lesz ez a karácsonyisüti :D Mikor lesz már megint hétfő?? >.< """""
Macko
Macko Évvel
Ahogy a kezdő pornószínésznő mondotta volt: "Ez fasza lesz"
Anita Czene
Anita Czene Évvel
Ez egy nagyon erős, profi gárda. Egész biztosan ütős dal lesz belőle. Alig várom!!
10 10
10 10 Évvel
Újfent igényes zene várható! Köszönöm az ízléses valódi (zenész) producernek is!
Paleee82
Paleee82 Évvel
Mikor megláttam Kiss Tibit a képernyőn, tudtam, hogy ez a dal csak jól sikerülhet! Szóval hajrá, durván várjuk a következő hétfőt! (Apropó, csak én gondolom így, vagy tényleg megvan Magyarország hivatalos Benedict Crumberbatch hasonmása Tibi személyében? :D ) Egyébként Andris, azt lehetne, hogy a kameraman kissé kevésbé legyen trendy és ne másszon már bele a 200 colos plazmatévébe? Én csodálkoztam, hogy nem szóltál oda, hogy apád nem volt üveges, ha rajtam múlt volna, már a törött sörösüvegeket zoomolgathatná a Duna partján. (Jó, talán ez egy kicsit erős, de tényleg ne másszon már bele a képbe, értem én, hogy ez egy Skype beszélgetés, és nem lehet meg köztetek a szemkontaktus, de legalább az illúzió maradjon meg.)
András Táborosi
András Táborosi Évvel
Nem vagyok üveges!!
Nagy Gabor
Nagy Gabor Évvel
Cumberbatch, egyből ugyanezt gondoltam én is, eddig fel se tűnt.
Hajós András
Hajós András Évvel
a műsort a kameramannok is csinálják, sőt, sokszor az ő munkájuk a fontosabb, mert ha valami nincs meg képben, akkor nem tudjuk nektek elmesélni. Vannak helyzetek, helyszínek adta adottságok, időpara stb, amikor előfordulhat, hogy belelóg valaki és mégis bent kell hagyni, mert különben a műsor vendégének fontos mondatai elvesznének.
Amália Lujza Malottvix
Amália Lujza Malottvix Évvel
Izgi😁 messze még a jövő hétfő 😖😁
toromon31
toromon31 Évvel
Ezt a sok "Ír" viccet. :-)
Zsolt Gábor Stermeczky
Zsolt Gábor Stermeczky Évvel
Íratkozzatok fel, íratkozzatok fel!
Gergely Kóródy
Gergely Kóródy Évvel
és kopasz-viccet
Kosik Árpád
Kosik Árpád Évvel
Na ez producer
Ákos Tóth
Ákos Tóth Évvel
Jó csapat. Kíváncsi vagyok hány dudás fog megférni egy csárdában!
Zoltán Presztek
Zoltán Presztek Évvel
Jó lesz!!!!
Ax1
Ax1 Évvel
Ez nagy buli lesz
Balázs Forgács
Balázs Forgács Évvel
Francért kell politizálni... Tök kiábrándító!
Tibor Horvath
Tibor Horvath Évvel
Balázs Forgács Mert az elet resze. Raadasul tok kulturaltan, intelligensen teszik. Igy kell ezt.
Gábor Takács
Gábor Takács Évvel
Soundokat keres... a Szigetre! :D
Timea Tóth
Timea Tóth Évvel
A nyerő csapat!! Ők lesznek a befutók! 👍😊
Szilvia Gyulai
Szilvia Gyulai Évvel
Úgy legyen!!
Dominik Varga
Dominik Varga Évvel
Paul McCartney jó ötlet!
Imike Baranyai
Imike Baranyai Évvel
Ezzel a képpel tényleg kezdeni kéne valamit. Legalább kicsit elmosva, vagy csak 1-1 embert mutatva izgibb lenne. Persze kell a kattintás, tudom én, na... : D
Wonderlight LPS
Wonderlight LPS Évvel
Nem értem mi baj van azzal, hogy látjuk a szereplőket,én alig várom ,hogy megtudjam.A műsornak az a lényege,hogy ők ne tudjanak egymásról.
Peter Somogyi
Peter Somogyi Évvel
@Hajós András csinalhatnatok ilyen rettentoen clickbaites cimeket helyette, pl: SOSEM GONDOLNA, MILYEN BOTRANYOS SZOVEGET IRT A LAZADO IFJU TEHETSEG!! *GONE SEXUAL!!!* (hala istennek en amugyse latom normalisan a thumbnailbol a szereploket, szoval pont nem erint ez a hatalmas problema)
Hajós András
Hajós András Évvel
Nem. Ne haragúdjatok, de ez egy jóindulaton és szereteten alapuló szakmaiatlan butaság. ki kattint rá egy leírás nélküli üres képre YT?! Arra pedig, hogy "kell a kattintás", annyit tudok mondani, igen, a műsor a kattintásból van. Ne rugozzatok már ezen kérlek.
Carver major
Carver major Évvel
​feliratkozni minden páros-számú alkalommal célszerű !
Dávid Simon
Dávid Simon Évvel
patreon vagy ahhoz hasonló finanszírozáson nem gondolkodtatok?
GAMart
GAMart Évvel
@Hajós András úgy esetleg jó lenne a patreon, hogy ebben a formában megmaradna ingyen itt youtubon, patreonon meg csak ilyen extra dolgokat "árulnátok" pl. plusz interjúk, így készült, bakiparádé, vágatlan beszélgetések, legjobb bringás pisilőhelyek és bunkó autósok útközben... meg egyéb ilyen háttér extra.
Hajós András
Hajós András Évvel
Nem még. Nekem nem szimpi modell. Előbb tenném streamelve fizetőssé
johny87able
johny87able Évvel
Jó lessz!!!
Tibor Tizedes
Tibor Tizedes Évvel
Na, ez már döfi!
Carver major
Carver major Évvel
a hentes unokahugára +1 !
Lili Staszkiv
Lili Staszkiv Évvel
Izgiiiii :)
Melinda Vekey
Melinda Vekey Évvel
ÓÓÓ, már csak 13 perc és kezdődik!
Katalin Nagy
Katalin Nagy Évvel
Ez a resz is szuper lesz. :D
DALFUTÁR 3⎜Harmadik csapat 2. rész⎜2019
46:44
DALFUTÁR 3⎜Negyedik csapat 1. rész⎜2019
51:38
Horrorra akadva 3.
0:20
PoliceHungary
Megtekintés 197 E
YOUTUBEREK & INFLUENCEREK VS. ILLEMTAN
17:04
Szerinted?
Megtekintés 28 E
DALFUTÁR  2. adás 1. rész - Hagyom
27:04
MrStarRazzi
Megtekintés 329 E
Kiss Tibi hagymakarikák nélkül  ★  Anziksz
28:01
shoeshine.hu - TVShoeShine
Megtekintés 18 E
Hajós András Ruhastoryja
24:16
Ruhastory - kornanita
Megtekintés 42 E
Kiss Tibi | Propaganda
27:15
Propaganda
Megtekintés 35 E
DALFUTÁR EXTRA ⎜Szendrői Csaba ⎜2021.
44:48
DALFUTÁR 6. adás 1. rész - Visszhangok
27:42
MrStarRazzi
Megtekintés 124 E
DALFUTÁR 3⎜Második csapat 1. rész⎜2019
46:40
Horrorra akadva 3.
0:20
PoliceHungary
Megtekintés 197 E
YOUTUBEREK & INFLUENCEREK VS. ILLEMTAN
17:04
Szerinted?
Megtekintés 28 E
Doritos 3D | Flat Matthew Super Bowl LV
1:02
Frozen Chicken Nuggets Taste Test
12:05
Good Mythical Morning
Megtekintés 1,3 M
Rádió 1 Balázsék (2021.02.23.) - Kedd
2:23:04
Hadházi László | Szülinapi poénválogatás
14:20
Comedy Central Magyarország
Megtekintés 233 E